Én komolyan nem értem az embereket.
A jelenséget, amiről írni szeretnék, úgy nevezik: kommunikáció. Avagy, inkább annak hiánya.
Sok sztori lesz, kezdem rögtön az elsővel, ami az idei VOLT-fesztiválon történt.
A nagyszabású lakodalmas teknót játszó David Guetta koncertjén teltházban bulizhattunk: 30 000 ember tartózkodott a fesztivál területén, a tömeg jelentős része a nagyszínpad előtt. Amikor elindult a buli, sikerült nehézkesen a leghátsó sorokban helyet foglalnunk, majd két perc alatt annyi negatív élmény ért, amennyi nagyjából hat év fesztiválozás alatt összesen.
Az egész azzal kezdődött, hogy egy lány felmászott egy fiú nyakába.
A mögötte álló kétméter magas férfi (le akartam írni mit gondolok róla, de inkább igyekszem tárgyilagosan elmesélni) kérdés nélkül elkezdte fejelgetni a lány fenekét. Amikor udvariasan szóltam neki, hogy ez annyira nem szép dolog, a reakció egy kérdés volt, nevezetesen, hogy megfejeljen-e. Megmondom őszintén, nem szerettem volna, hogy megfejeljen a toronymagas haverjaival, így inkább szóltam a srácnak, hogy tegye le a lányt. Azt mondta, lófaszt, mert ők buliznak, hozzáteszem, igazuk is volt. A következő jelenetben a csávó már a nadrágját akarta lehúzni a csajnak és úgy csapkodni a fenekét, amire a lány egy jól irányzott pofonnal válaszolt. Persze, nem lett verekedés a dologból, a lány lemászott, a sráccal körbeálltuk, a történet véget ért.
Sok karaktert spórolhattam volna, ha az alábbi történik: a csávó megkocogtatja a lányt, és szól neki, hogy lécci, nem lehetne megoldani, hogy lemászol, mert nem látunk tőletek, pedig azért jöttünk be a napijegyünkkel, hogy megnézzük a koncertet, ne csak -hallgassuk azt. A csaj azt mondja, még egy számot maradna, aztán lejön, majd mindenki boldogan távozik.
Szinte rögtön ezután békésen ittam a meleg sörömet, próbáltam felvenni a szeletelős zene ritmusát, amikor észrevettem, hogy az előttem álló lánysor előtt álló három tagú atlétás srácokból álló banda nagyon feltűnően néz. Amikor megkérdeztem volna, hogy mizu, az egyik kérdés nélkül meglökött, mondván mi a faszért öntöm le sörrel, mert ő érezte a fröcskölést, és verekedés lesz. Plot twist: egy sor ember állt előttem, mindenki a kánikula elleni hűsítő vízpára alatt. Mondanom sem kell, a srácok nagyjából öt perccel később bekúrták a sörös poharaikat a dudorgó tömegbe.
Aztán este hazafelé menet a busz kígyózó sorában álldogálva feltűnt, hogy elég döglött az a kígyó, alig halad a sor. Pusztán csak azért, mert mindenki megkerülve a sort szép lassan előretolakodott az ajtóhoz, és amikor valaki megjegyezte, hogy talán mégsem kellene leelőzni a másik hetven, tisztességesen sorára váró embert, akkor megint jöttek a megfejelésekkel meg verekedésekkel való fenyedelmek.
Egy másik sztori még nagyjából két évvel ezelőtt történt a budapesti 49-es villamoson, a Móricz Zsigmond körtér megállótól néhány méterre, a Fehérvári úton haladva Buda felé. Két gyanúsan jól öltözött srác állt a vezetőállás ajtajának támaszkodva. Én leszálláshoz készültem, tőlem balra és jobbra a kétszemélyes, egymással szemben elhelyezett üléseken egy-egy párocska foglalt helyet. A túlem bal oldali pár egy ülést ült meg kettecskén. Szokásos jelenet: a zajlótt a csókolózás. Nem olyan adok egy puszit módon, inkább olyan bele mindent ameddig fel nem érünk a lakásba és le nem tépjük egymás ruháit módon. A másik ülésen durvább volt a helyzet: lány a fiú ölében, laza nyelvtánc, ölelkezés, egymás fülének a harapdálása, és itt-ott a nadrágban eltűnő kezek villanásai.
Szemben eközben a két gyanúsan jól öltözött srác álltak csendesen egymás mellett, mire az egyik nagyon halkan, szinte már suttogva azt mondta a másiknak: remélem tudod, hogy szeretlek. Majdnem felkaptam a fejemet a telefon kijelzőjéből, de inkább csak kisandítottam. Igen, ez egy erőltetett, nyálas és közhelyekkel tarkított történet, amelyikben a másik srác idegesen nézett körül, majd azt válaszolta félhalkan, hogy ne itt, még meghallják. Persze, ha más meséli, én is azt mondom, hogy cukormázas mese habbal, de ennek a tízmásodperces jelenetnek a saját szemeimmel és füleimmel voltam a tanúja. Igen, a mocskos buzik képesek voltak ezt a parázna és undorító dolgot a villamoson elkövetni. A történet itt véget is érne, de abban a pillanatban lepörgött előttem, hányszor hallottam már azt a kifogást, hogy mi sem erőltetjük a heteroszexualitásunkat másokra, ők se erőltessék ránk, csinálják a négy fal között
.
![A szivárvány, meg a négy fal között csinálás]()
Ezúton szeretném üzenni mindenkinek, aki ezt gondolja, hogy ebben az esetben ugyanúgy szóljon rá a villamoson enyelgőkre; szóljon rá a fesztiválon fetrengve pettingelőkre; szóljon rá a kézenfogva sétáló, ölelkező és csókolozó párokra; szóljon rá a cégekre, amelyek félmeztelen nők plakátjaival tömik tele a várost és szóljon rá saját magára is, hogy kicsit szedje össze a gondolatait, hogy akkor pontosan ki erőltet mit és kire.
A melegek furák. Én is furáknak gondolom őket, valamilyen szinten azt a véleményt is el tudom fogadni, hogy sokan ezt egy betegségnek gondolják. És ezen a vonalon haladva akkor fel is dobnám a kérdést: a Down-szindrómában szenvedők ne házasodhassanak össze? Ne legyen gyerekük? Dobjuk le őket is a hegyről? Kössük fel őket is egy villanypóznára, hiszen nem lehetnek egy egészséges családmodell megteremtői és ápolói? Sőt, nagy valószínűlséggel a gyermekük is betegen születik majd, ami tovább hígítja ennek az egyébként tökéletes társadalomnak az állományát. Csak azért, mert a betegek másmilyenek, furábbak, nem a megszokottak?
És még mielőtt azt mondanád: ez azért más, hiszen senki sem kéri, hogy Down-szindrómával szülessen, elárulom, hogy a melegek sem kérik, hogy melegek legyenek. Sőt, többségük titkolva, már-már saját magától is undorodva fogadja el a tényt, hogy ő más. És ahogyan furán nézel egy beteg emberre, ugyanúgy nézhetsz furán egy meleg párra is, senki nem fog elítélni emiatt. A különbség, hogy a beteg emberrel megpróbálsz kezdeni valamit, még talán sajnálod is a szituációja miatt, a melegekre meg egyszerűbb azt mondani, hogy köcsögök, és dögöljenek meg.
Az elfogadás nem arról szól, hogy azt mondjuk, mindenki egyenlő. A sok mozgalom azért mozgolódik, hogy fogadjuk el, mindenki más, mindenkinek más tetszik. Nem baj, ha nem értesz egyet, akkor lapozz és kerüld a témát. Nem, nem látod ezt folyamatosan, csak ki vagy rá élezve, és amikor júliusban előkerül a téma, akkor azt mondod, mennyire unod már. Pedig más a focivébé közvetítéseket is unja, mégsem panaszkodja tele vele a világot.
Hogy jöhet bárki ahhoz, hogy a két ember közti érzéseket semmisnek tekintse, mert annak a két személynek történetesen azonos a neme? Hogy jön valaki ahhoz, hogy az ilyen embereket meg akarja kövezni, fel akarja akasztani, meg akarja fenyegetni? Vajon ezeknek az embereknek, amikor a számítógépeiken legépelik gondolataikat, eszükbe jut, hogyan élt és halt meg »Alan Turing«, aki nélkül gyakorlatilag nem létezne a számítástechnika mai formájában? Vajon felteszi valaki a kérdést magának, hogy hány meleg mérnök dolgozik jelenleg is azon a közösségi hálón, amin melegek megkövezéséről beszél? Vajon mennyiben volt más, amikor régen azért küzdöttek, hogy a feketéket is vegyék emberszámba, ne legyenek a buszon vagy a mosdóban bőrszín szerint szétválasztva, kapjanak rendes bért és tanulhassanak úgy és ott mint a fehérek? Hogy a nők ugyanúgy dolgozhassanak, szavazhassanak és ugyanolyan elemei legyenek a társadalomnak, mint bárki más?
És amikor megint jönne a közbevágás, hogy ez azért más, csak elég elolvasni pár wikicikket vagy megnézni egy-két szórakoztatónak szánt filmet, hogy rájöjjünk: egyáltalán nem. Hatvan éve az USA-ban, abban az USA-ban, ahol most egy jogi szerződést (nem egy egyházi fogadalmat, egy jogi szerződést, amelynek jogi vonzatai vannak) lehetővé tettek függetlenül a felek nemétől, ugyanebben az USA-ban hatvan éve emberek millió háborodtak fel, hogy a koszos feketéket emberszámba akarták venni. És hányuknak kellett meghalnia azért, hogy ma már lehessenek fekete orvosok, tanárok, mérnökök és ügyvédek. Akkor ugyanúgy provokatív módszerekkel érték el az eredményt, mint ahogyan most is sokan provokatív módszerekhez nyúlnak.
Egészséges családmodell. Egy férfi és egy nő háztartása, amelyben lehetséges a gyermeknemzés vagy az örökbefogadás. Csak néhány hír az elmúlt hónapokból, az egészséges családmodellről:
Sok ehhez hasonlót lehetne még találni a különböző hírportálokon való keresgélés után. Ezek alapján ismét: hogy jön bárki ahhoz, hogy egy egészséges, jó módú, de azonos nemű pár gyereknevelésére azt mondja, hogy az káros? Látott erre példát? Hallott már valaki egy emberről, aki azért lett meleg, mert annak nevelték? Egyáltalán mi az, hogy annak nevelik? És az ilyen emberek kitagadnák a saját gyermeküket az egészséges családmodellből, ha az történetesen rájönne, hogy meleg?
Egyszer voltam egy házavató bulin, ahol a pár két fiatal srác volt. Egyikük zeneszerző és a Zeneakadémián tanul, másikuk pedig közlekedésmérnök. Mindkettejüknek jól profitáló fizetésük, értelmiségiekből álló baráti körük, jó ízlésük és pozitív világképük van. Annak ellenére is, hogy az utcán nem sétálhatnak kézenfogva, nem ülhetnek be ketten egy romantikus vacsorára és nem üdvözölhetik öleléssel vagy csókkal a másikat ha mondjuk egy hétig nem látták egymást. A fenti gyerekek bármelyikét örömmel bíznám rájuk. Hogy miért? Amit fentebb is írtam: mert senki nem lesz meleg amiatt, mert melegek között nő fel. Azért sem lesz senki meleg, mert egy közösségi hálón terjednek a szivárványos profilképek, amelyekben a liberális zsidó csőcselék
bátorkodik elfogadni a másként gondolkodó embertársai véleményét. És nem, ha odamész nyíltan trollkodni és direkt ellenséges véleményt köpködni, ne lepődj meg, ha veled senki sem lesz toleráns, mert az erőszakot és az ellenségeskedést senki nem tolerálja, senkinek nem kell tolerálnia.
Itt szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy most szándékosan én is provokáltam, mégpedig azzal az eszközzel, amivel átitattam az egész bejegyzést, és amitől legjobban felfordul a gyomrom. Amikor egy közösség szűk és mondjuk deviáns részének szokásait, nevezetesen rossz szokásait kivetítik az adott közösség egészére. Azért, mert vannak a fenti hírekben szereplő párok, senki sem mondhatja, hogy az összes megszokott és normálisnak nevezett családmodellben nevelkedő pár ekképpen bánik gyermekeivel. Mint ahogyan azt sem mondhatja senki, hogy minden meleg titokban meg akar rakni a buszon és tejszínhabot akar rólad nyalogatni, mert a pride-on páran provokatívan egymás testéről tejszínhabot nyalogatnak. (Szerintem egy nő több ilyen attrocitásnak van kitéve egy három megállóból álló, átlagos közönségű buszozáson, mint egy férfi, aki egy rajta kívül csak melegekből álló közönséggel utazik.) Ugyanitt jegyezném meg, hogy ha bármilyen más rendezvényen két nő nyalogat egymásról tejszínhabot, az szexi, és körülugrálják őket a fotósok, a fiúk és még a lányok is. Mert az más. De persze az máshogy más, mint ahogy a másik dolog más.
Többször láttam már a Pride-ot, mivel az Andrássy út környékén lakom, és naponta legalább kétszer járok arra. Láttam már provokatív dolgokat a kordon mindkét oldalán. A kamionon egymás testéről tejszínhabot nyalogató, faszalakú tortát fogdosóknak én sem örülök, de annak kevésbé, amikor valaki az ötéves gyerekével a nyakában üvöltözi, hogy a buzik dögöljenek meg. A Pride-dal az a legnagyobb bajom, hogy itthon pontosan az lett a rendezvénnyel, ami a Critical Mass-szel. Az eredeti célt (a más szexuális beállítottsággal küzdők, illetve a kerékpárosok egyenjogú közlekedési partnerként való elfogadása) mindenki elfelejti, mert a néhány kirívó és vérlázító eset miatt az emberek csak a szélsősségekben tudnak gondolkodni, és őszintén, ezért nem is tudok hibáztatni senkit. (Nekem sem volt jó véleményem, amikor a CM-es bringás futár átment a piroson a troli előtt, és még ő küldte el a majdnem balesetet szenvedő busz vezetőjét melegebb éghajlatra.)
Érdemes elolvasni, hogy mi változik az USA-ban a melgek házassághoz való jogának megteremtésével. A legfontosabb: a házastársakat megillető jogok ugyanúgy megilletik őket. Nem a gyermekvállalás joga, mert ahhoz a mai világban házasságra sincs szükség. A házastársak örökölhetnek, a házastársak nem tehetnek egymás ellen tanúvallomást; a házastársak rokonnak számítanak, ha egy baleset esetén a kórházba csak a rokonoknak biztosítják a látogatást; a házastárs hozhat döntést a balesetett szenvedett fél ellátásáról. És még sorolhatnám.
Van egy cimborám, volt kollégám, aki az egész szivárványmozgalommal nem ért egyet. Sok ilyen ismerősöm van, de azért őt emelem ki, mert ő volt az egyetlen ember, aki sehol nem kezdett el buzizni, zsidózni vagy cigányozni, sehol nem állt neki fröcsögni, nem rakott ki trikolor profilképet, összemosva a nemzet színeit egy szexuális beállítottságokat elfogadtató mozgalom zászlajának színeivel. Leírta őszintén, korrekt megfogalmazásban a véleményét, dumáltunk róla egy jót, és megbeszéltük, hogy egy sör mellett folytatjuk. Szinte biztos, hogy nem fogunk egyazon álláspontot képviselni még a sok sört látó beszélgetés végeztével sem, de azt is tudom, hogy ez nem változtatja a viszonyunkat. Abban is biztos vagyok, hogy nem fogunk üvöltözni, fenyegetőzni, egymástól elfordulni.
És ez az, ami böki a csőrömet. Hogy az emberek ahelyett, hogy leülnének értelmes módon kommunikálni, beszélgetni, megismerni a másik véleményét, inkább ócsárolnak, fröcsögnek, kikövetik a kedvenc hírportáljukat, zenekarukat vagy mondjuk ismerősüket, mert más a véleménye. Nem is tudom, hogy várhatjuk el, hogy fogadjuk el a másságot, ha már a más véleményt sem tudjuk a helyén kezelni. Én elfogadom, hogy sokan ezzel nem értenek egyet, még az érveiket is, de a tájékozódás nélküli, rosszindulatú fröcsögéstől rosszul vagyok, és ez jobban zavar, mintha egyszerre kéne néznem, ahogy mindenki a gyerekkori fotóját szivárványozva állítja be profilképként, miközben mindenki az Eurovíziós dalfesztiválról fecseg és a háttérben egy egész vuvuzela kórus játszik. A vita előre visz, az ítélkezés és a saját véleményem más torkán lenyomása viszont visszarepít a sötét középkorba.
Végtelen sokat írtam, nem is baj, ha nem olvassa végig sok ember, de azért remélem, sikerült érthetően megfogalmaznom, hogy mik a problémáim egy bizonyos jelenség mindkét oldalával.
